2012. november 21., szerda

Ébredés


Sziasztok!


Ma sikerült egy érdekes előadást meghallgatnom, melynek volt egy olyan mondata ami igazán felhívta a figyelmemet. Ez a mondat a Felébredésről szólt, arról, hogy Ki Mi által ébredtünk fel. Mi volt az az esemény, vagy személy, aki-ami arra késztetett, hogy kinyisd végre a szemed és elkezdj a Felébredés rögös útján járni.


Továbbá azt is említette, hogy nem mindegy, hogy mi az ami elindított. A továbbiakban az-az irányvonulat, mely által elkezdtél felébredni a sorsfeladatodhoz van kötve. Az előadó szerint, ha az ébredésnek az ezotériához, spiritualitáshoz vagy esetleg a politikához van köze, akkor a sorsfeladatod is arra felé keresendő.


Ez volt, az amin olyannyira felkaptam a fejem. Hiszen egyrészről teljesen logikusnak tűnik, másrészről a "Nem látja a fától az erdőt" tökéletesen illik ide (részemről). Érdemes tehát elmélkedni, hogy melyikünket pontosan mi is indított meg ebbe az irányba. Ki tudja talán egy végtelen-véges gondolatmenet egyik pillanatában beugorhat, hogy mit is kell tennünk, miért jöttünk ide a Földre. Addig viszont tudjuk, hogy melyik az-az irány, amit követnünk kell, bármilyennek is tűnjön jelenleg.

Jó elmélkedést kívánok :)
M.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése