Ha lecsukom a szemem és próbálok valami szépre gondolni, akkor ismeretlen tájak bukkannak fel a szemem előtt. Magas kristály épületek, világoskék égbolt, lágy szellő és szinte biztos vagyok benne, hogy az illat, amit a szél hoz még az is finom. Amikor pedig lemegy a nap csodálatos rózsaszínes narancssárgára változik az égbolt. Éjszaka egy picit hidegebb van, a sötét égen ragyognak a csillagok, a fű selymes és apró vízcseppek jelennek meg rajtuk, picit fehéressé változtatva őket. Amikor az ég ragyogó csillagaira tekintek mintha ismerősöket látnék, akik fentről vigyáznak ránk.
Minden gyönyörű és kellemes. Ez az a kép, amiben szívesen elveszek, ez az a kép ami a leginkább emlékeztet az otthonra. Hogy igaz-e vagy csak egy újabb álom azt nem tudom. Nem is kell mindent tudnunk és mindenre magyarázatot adnunk.
Szép álmodozást :)
M.
