Játék

Ha lehetnék, akkor lennék.
Ha nem lehetnék, akkor nem lennék.
De mi is vagyok most?
Egy árnyék, egy fénysugár?
Nehéz ezt a helyzetemből megítélni, hiszen itt vagyok már oly régóta.
Fénysugár a napból, árnyék a sötétből.
Nehéz a válasz.

De ha lehetnék, akkor lennék.
Ha élhetnék, akkor élnék.
Ha Fény lennék, akkor ragyognék.
Ha árnyék lennék, akkor enyhet hoznék.

Álmok, melyek elvesznek a semmibe.
Ez lennék én is?!
Egy álom, mely a semmiből fakad,
a végtelenbe tart
és a végén a semmibe ér :)

Ez vagyok hát én, Semmi és Minden.
Egy Csepp a tengerben vagy tán maga a Tenger? :)
Nehéz kérdések, nehéz válaszokkal,
ám a végén az kapja meg a választ,
aki maga is  felkészült rá :)


Szép Estét :)
M.

Álmodozás

Ha lecsukom a szemem és próbálok valami szépre gondolni, akkor ismeretlen tájak bukkannak fel a szemem előtt. Magas kristály épületek, világoskék égbolt, lágy szellő és szinte biztos vagyok benne, hogy az illat, amit a szél hoz még az is finom. Amikor pedig lemegy a nap csodálatos rózsaszínes narancssárgára változik az égbolt. Éjszaka egy picit hidegebb van, a sötét égen ragyognak a csillagok, a fű selymes és apró vízcseppek jelennek meg rajtuk, picit fehéressé változtatva őket. Amikor az ég ragyogó csillagaira tekintek mintha ismerősöket látnék, akik fentről vigyáznak ránk.
Minden gyönyörű és kellemes. Ez az a kép, amiben szívesen elveszek, ez az a kép ami a leginkább emlékeztet az otthonra. Hogy igaz-e vagy csak egy újabb álom azt nem tudom. Nem is kell mindent tudnunk és mindenre magyarázatot adnunk.

Szép álmodozást :)
M.

Elmélkedés

Régen írtam. Ezért elnézést kérek, az életem olyan szakaszba ért ismét, ahol Önmagamra sincsen elég időm, így a blog írással is elcsúsztam.

Sok minden történt ez alatt a két hónap alatt, míg nem írtam. Az élet egy körforgás, mint tudjuk, de ezt mi hétköznapi emberek nem vesszük mindig észre. Hagyjuk, hogy életünk cselekedetei és tapasztalásai elsuhanjanak mellettünk. Pech vagy szerencse nem tudom, de jellemző rám, hogy figyelem a dolgokat és értékelem őket, ahogy jönnek az úton. Persze én is el szoktam tévelyedni, amikor is hagyom hogy észrevétlenül elhaladjanak mellettem életem dolgai. A dolgok nagy része azonban analízis alá kerül: Mi is történt? Mit érzek a dologgal kapcsolatban? Az eszem vezet vagy a szívem? Jó ez nekem, vagy sem?
Ezek a kérdések másodpercek alatt futnak végig elmémen és a végén marad a konklúzió, amelyet vagy el tudok fogadni, vagy sem.

De akkor mégis mi értelme van ennek az egésznek? Tanulunk!

Ez egy tanulási folyamat, melyben - ne essünk tévedésbe - mi is és mások is tanulnak. Sok életet megéltünk már, ám nem az éveink, életeink száma a fontos, hanem a tapasztalás megértése és a hibákból való tanulás. Valahol el kell kezdeni, de tisztában kell lenni a határainkkal és azzal is, hogy nincsenek határok ;)
Határokat mi szabunk Önmagunknak. Ha hagyjuk, hogy más szabja meg a határokat azzal megadjuk neki a lehetőséget, hogy döntsön életünk és sorsunk kimenetele felől. De vagyunk e elég bátrak, hogy döntsünk életünk felett és vállaljuk-e a felelősséget ezen tettek következményeiért?

Elfelejtettük ezt a leckét, amit már régebben egy másik élet folyamán megtanultunk. Hiába is dugjuk a fejünket a homokba, a végén nekünk kell a felelősséget viselnünk. Így hát jobb kiegyenesedni és cselekedni.

Elfelejtett életek és elfelejtetett leckék. Sok minden van, ami bennünk rejtőzik és nekünk csak az ajtót kell kitárnunk felé. Tegyük hát meg, nyissuk ki az ajtót mindazokra a dolgokra melyek elménk peremén találhatóak. Nyissuk ki az ajtót a külvilág csodáinak. Álljunk meg egy percre és csodáljuk meg a napfényt, mely rendületlenül tör át a felhőkön. Hallgassuk a szél és a madarak énekét és hagyjuk, hogy elvarázsoljon bennünket a Most.

Egy pillanat, mely örökké tart :)

Szép Estét :)
M.

Tapasztalás

Régebben nem tudtam ki vagyok, mit keresek itt, mi a dolgom. Nem találtam kiutat az emberi élet útvesztőiből, nem értettem semmit.

Sokáig bolyongtam míg sikerült találkoznom valakivel, aki megmutatta, hogy a hétköznapi valóságon kívül léteznek más dolgok, létezik a meditáció. A meditáció segített egy picit abban, hogy tovább lássak azon a fogalmon, amit mi valóságnak hívunk.

Mindenkinek mást jelenthet, nekem is van egy jelentése. Nekem az utat jelenti valamilyen szinten, hiszen ha akkor régebben az egyik legjobb barátnőm nem mutatja meg, hogy létezik meditáció lehet a következő lépést nem tettem volna meg.

Sokan azt mondják még nem járják az utat, de szerintem születésünk pillanatától kezdve az úton vagyunk azt járjuk, építjük. Haladunk valamerre, melyet mi nem tekintünk útnak, hiszen még nem látjuk a végét, nem látjuk a szövevényes szálakat melyek összekötnek a valósággal, melyek vezetnek minket előre, akár véletlenek, akár olyan események által, melyek kellemetlenek, vagy kellemesek.

Nekem az út maga a felismerés, hogy több vagyok mint ami látszik, több vagyok annál a lánynál, akit az ember elsőnek meglát, több vagyok egy testnél és több vagyok ingadozó érzelmeimnél. Nehezen találtam a helyem, nem értetem az embereket, minek hazudni, ha az igazság könnyebb, minek másnak mutatni magam, ha őszinte is lehetek magamról. De mára tudom, hogy odakint majdnem mindenki játszik, mert nem tudja elfogadni ki rejlik a testben, amit visel.

Nehéz elfogadnunk létünk kisebb-nagyobb rejtelmeit, akár a születést, akár a halált. Még én is nehezen birkózom meg a halál fogalmával, habár tudom, hogy odaát egy másik világ vár, de a félelem, melyet elültettek, bennem lakozik. Néha magától attól a ténytől, hogy meghalok, néha attól, hogy akik itt maradnak, hogyan fogják viselni elvesztésemet. Sokan még nem látják az utat a halál után és így elvesztésnek élik meg a test halálát. De nem szabd leragadnunk fizikai testünknél, egy lélek is rejtőzik ebben a testben, melyre oda kell figyelnünk.

A lélek, melyet sokszor összetévesztünk az érzelmekkel, miközben lelkünk életről-életre a test és az érzelmek által tapasztal. A test és az érzelmek által megélt élet tapasztalása lelkünk fejlődésében játszik fontos szerepet. Nekem segített az, mikor előző életeimből sikerült néhány emléket megtapasztalnom, ám beleestem abba a hibába melybe sokan mások.

Sokáig nem tudtam elengedni azt, aki előző életemben voltam, sokáig nem ment, hogy az legyek akinek most lennem kell. Nem tudtam kinek kell most lennem, de azt tudtam, hogy nem lehetek az aki előző életemben voltam, hiszen az a személy már nem létezik, meghalt. Fájt, hogy ebben az életemben viszonylag egyszerű vagyok hozzá képest. Több akartam lenni, több az egyszerűnél, több az átlagosnál.

Aztán egyszer csak elmaradt a vágyakozás és megértettem, hogy az akkor leélt életet nem hozhatom vissza, nem élhetem újra. A világ is sokat változott és a lelkem is tanult azóta, az aki akkor voltam már nem létezik. Sem fizikailag, sem lelkileg.

Sokszor kell elengednünk, ám ez az elengedés is egy újabb lépcsőfok, hogy tovább lépjünk. Ha sikerül játéknak felfognunk, akkor egyszerűen megélhetjük, ha viszont mélyen beleéljük magunkat abba, amit elveszítettünk, sokáig tarthat a valóság megtalálása.

Odaát mindig egy csodás világ vár, olyan mint idelent, ez a csoda attól függ, hogy mi meg akarjuk e látni.

Szép Estét :)

M.

Mese

Egyszer régen volt egy királyfi, akiből király lett. Ennek a királyfinak volt három felesége, miután királlyá lett választania kellett közülük egyet, aki az első felesége lesz. Mint az egy jó királyhoz illik, először a tanácsadóit kérdezte meg, ám azokat érdekek hajtották, hisz mindhárom feleség különböző házakból került ki. A királyfi tanácstalan volt, kit kellene első feleségéül választania. Ám volt egy szívéhez kedves tanácsosa, tanára, ki gyermekkora óta ismerte őt. A tanácsos azt tanácsolta válasza azt, aki az arany hajkefét viszi elébe. A király értetlenkedett hiszen mindhárom felesége dúskált a földi javakban,s mindháromnak volt arany hajkeféje, ám a tanácsos biztosította, hogy a feleségek érteni fogják. Így hát a király elmondta szeretett feleségeinek, hogy aki az arany hajkefét viszi elébe az lesz az első felesége. A feleségek tudták miről van szó és elkezdték átkutatni a palotát az arany hajkefe után. A legtisztább szívű feleség találta meg végül a kefét egy olyan helyen, mely mindig is szem előtt volt. Mikor megtalálta a másik két feleség is odasereglett, egyikük kezében a királynak kedves fűszerek, még a másik kezében egy aranydoboz volt. A két feleség rávetett magát a tiszta szívű feleségre és elkezdtek a kefe után kapkodni. A civakodás végén a tiszta szívű feleség kezében voltak a fűszerek, még a másik két feleség közül az egyik az aranydobozt a másik a hajkefét birtokolta. - Enyém a hajkefe, én leszek az első feleség - gúnyolódott az asszony, erre feldühödött a tiszta szívű feleség és azt válaszolta neki - Az lehet, hogy a kefe nálad van, de a fűszerek pedig nálam, és amíg át nem adod a kefét, addig bizony a király egy szemet sem kap kedves fűszereiből - a tolvaj feleség tudta, hogy akkor a király rá lenne mérges, hiszen ő akart előállni azzal a tervel, hogy a fűszereket adja oda csaléteknek, az arany hajkefét pedig elfelejthették volna, ám így hogy van arany hajkefe és a fűszerek nem nála vannak tudta vesztésre áll, hiszen akkor el kellene magyaráznia férjének, milyen mohó volt. Lemondva átadta a hajkefét a tiszta szívű feleségnek, majd duzzogva a másik feleség kíséretében a szobájába vonult. A tiszta szívű feleség a király színe elé járult, majd felmutatta neki az arany hajkefét, mely egykoron a király édesanyjáé volt. A hajdani királyné ezt a fésűt az első feleségnek szánta, a király már értette tanácsosa melyik hajkeféről is beszélt. Szíve megnyugodott, hiszen édesanyja is azt mondogatta, aki az arany hajkefét birtokolja tiszta szívű és népe felé mindig kegyes királyné lesz. A király megnyugodott és másnap megtartották az első feleséggé választás ceremóniáját.

Szép Estét :)
M.

Idézet

"- Királynõ! Ne bánkódj tovább! Mi dolgod volt valaha is ezzel a halott testtel?
Élettelen anyagok halmaza csupán. Az, akit szerettél, a lélek, nem a test. Egyedül a
tudatlanság okozza, hogy a testet tekintjük kapcsolataink alapjának, s másokat
férjünknek, fiunknak vagy barátunknak nevezünk. A lélektõl távol állnak ezek az
elnevezések. Léte örök, s csak egy pár rövid évig marad a testben. E röpke utazás
során, melyet a testünkben töltünk, számtalan emberrel kerülünk kapcsolatba, de
az idõ mindannyiuktól elválaszt bennünket. A léleknek csak az nyújt valódi
boldogságot, ha Istennel lehet."
                                                                        /Krishna Dharma - Ramayana/

Hogyan Tovább?

Hogyan Tovább?

Tehetjük fel magunknak a kérdést így 2012 után, a világ nem állt meg, katasztrófák sem történtek, dimenziót sem váltottunk és aki nem érzékeny az energiákra az azt sem érzékelhette hogyan is változtak az elmúlt év folyamán. Annak aki mindebből semmit sem vett észre és várta ezt a dátumot, most csalódottan nehéz lehet tovább lépnie és a mindennapjait tovább élnie. Pedig az első és legfontosabb, amit megtanultunk az az, hogy sosem szabad feladni. Hát nem jött el a világ vége, ez van, de gondolkodjunk most el egy picit.

Tényleg azt vártuk, hogy majd történik egy külső tényező, ami megváltoztatja az életünket? Tényleg azt hittük, hogy ez a külső tényező majd rendbe tesz mindent körülöttünk? Remélem nem, hiszen, ha belegondolunk akkor rá kell jönnünk, hogy ez így hihetetlen.

A legfontosabbról pedig ismét megfelejtkeztünk, a változást nekünk magunknak kell megindítanunk! Nem várhatom azt, hogy a szomszédom figyeljen a testemre és étkezésemre helyettem, nem várhatom, hogy más gyűjtse szelektíven a hulladékot, nem várhatom mástól a csodát. Nekem kell elkezdenem cselekedni és jobbá tenni a saját életemet!

Kezdjük az elején, nem kell nagy változásokat tennünk, csak finoman apró lépésekben haladni. Szerintem a legfontosabb, hogy menjünk ki a természetbe és kiránduljunk, ha valakinek nehézkes a közlekedés, akkor csak egy közeli parkba menjen el, vagy keressen egy facsoportot, amit szemlélhet. El kell kezdenünk szemlélni az természetet és megérteni mindazt, amit már talán el is felejtettünk vele kapcsolatban. A természet örök, és akármilyen általunk előidézett csapások is érik, akkor is túléli, talán egy picit mutálódva, de túléli. Ha kiléptünk izolált életünk "steril" keretei közül, akkor megtettük az első és legfontosabb lépést. Ezután következhet a szelektív hulladék gyűjtés. Ha ezzel is megvagyunk utána figyeljünk fel arra, hogy mit is fogyasztunk! Az ember sokszor nem figyel arra, hogy, amit megvesz az "drága szemét", hiszen vitamin tartalma nincsen és majdnem olyan, mintha műanyagot ennénk. Persze néha elkerülhetetlen, de próbáljuk megtalálni a kiutat a sok Mű-Anyag-ból.

Tudom nem könnyű, de "Ép testben Ép lélek", ahogy tartja a mondás. Arra is figyeljünk oda, hogy a szellemünket is tápláljuk. Nem feltétlenül a tv-ben futó sorozatokra gondolok! Vegyük elő a régi kedvenc könyvünket és olvassuk el ismét, bővítsük a horizontunkat új írókkal és olyan könyvekkel, melyek érdekesnek tűnnek és ha a könyvesboltban esetleg egy könyv épp elénk esik vagy bele a kosarunkba vegyük észre, hogy az egy jel: "ezt a könyvet meg kell vennem". Akár kölcsönözhetünk is, ha nem telik rá. Arra is figyeljünk, hogy ne utasítunk el új ismeretek anélkül, hogy legalább egy pici tudásunk ne lenne a témáról. Ha mást nem érünk el legalább értelmesen tudunk hozzászólni, hogy mi miért nem értünk egyet vele.

De ismét elragadott a hév attól tartok. Ha nem is fogadja meg valaki a felsorolt tanácsaimat csak annyit tegyen, hogy a szívére hallgat az elméje helyett. Ez is egy fontos dolog, sokszor figyelünk az eszünkre még ha tévútra is visz minket, semmint a mindenkor hű szívünkre.

Csak nyissuk ki a szemünket és a szívünket. A világ több, mint aminek látszik. Értékesek vagyunk, akár hányra is rúg életkorunk.

Tessék hangosan mondani:

Szeretem Magam; Értékes Vagyok; Megbecsülöm Önmagam; Hiszek Magamban!

További Szép Délutánt :D

M.

Türelem, Tapasztalat, Tett

"Este van, este van:
ki-ki nyugalomban!"

és folytathatnám tovább. Bizony a mai  nap is elment a saját kis tanulságaival. Miután 5 órán át várakoztam egy közintézményben hogy sorra kerüljek, úgy éreztem, hogy ez a nap nekem arról szól, hogy egy picit elmélkedjek és új ismeretségre tegyek szert. Egy picit amúgy sem árt pihenni rohanó mindennapjaink során és ha másként nem hát így kényszerítve. Miután este a híradóba sikerült beletekintenem láttam, hogy nem csak nekem volt mára kiszabva a várakozás, hanem sok más embernek is. Egy valamit tudok, csak mondani nekik is és magamnak is:  Türelem, türelem, türelem és még több türelem. Lehet picit sokszor említem, ám ahogy az emberi természetet ismerem még párszor meg is ismételtetném. Habár én nem tartozom a türelmetlenebb emberek közé, azért néha nálam is felüti a fejét a türelmetlenség. :)

De lépjünk is tovább, a csillagállások vagy az ünnepek utáni csend-e az oka nem tudom, de kedvem a múlt héten egy lejtőn indult el. Erre a hétre szerencsére normális formában van, de ki tudhatja mit is tartogat számunkra a jövő. Talán meg kellene fogadnom saját tanácsomat a Türelemmel kapcsolatban és talán nem csak az életem irányában, hanem egyéb dolgok területén is. Ugyanis aki pár évvel ezelőtt ismert engem az most rám sem ismerne, ha a természetemet nézzük. Picit lecsillapodtam és az egykor mindenre kíváncsi énem, megtanulta jobb néha a dolgokat nem bolygatni. Ám mire ide eljutottam sok olyan tapasztalattal lettem gazdagabb, melyeket inkább elfelednék semmint megtartsak a jövőnek.

Hogy mik azok az emlékek, melyek a jövőt gazdagíthatják abban annyira nem vagyok biztos. Mert hát van olyan emlék mely  a hasznomra vált és van olyan mellyel ugyan tanultam, de szívesen feledném. Ez sok mindenre vonatkozik. Sokan vannak, akik az elmúlt életeiket kutatják és kíváncsiak kik lehettek előző életeikben, miket tettek és biztosan legalább olyan emberek voltak a természetüket és tetteiket illetően mint most, épp csak más környezetben, családban és gazdagságban. Nos azt kell, hogy mondjam kezdem azt látni, hogy ez így nem teljesen igaz, mert ugye a szellemem tapasztalatot gyűjtött, a személyem pedig évek alatt csiszolódott elmúlt életeim és éveim alatt, de azért ha sokat megyünk vissza az időben egy másik személlyel fogunk találkozni. Sokszor a sorsunk írja elő milyen irányba kell mennünk és milyen feladatokat kell végrehajtanunk, ugyanakkor ott van a Karma is. Hát igen, ha előző életemben rosszat tettem valakivel, azt most le kell dolgoznom. Erre sokan nem figyelünk oda, mikor az életünk negatív eseményei miatt siránkozunk. Szeretném azt hinni, hogy mindig is olyan voltam mint most. Sajnos ez csak egy remény, mert tudom, hogy voltam jobb is és rosszabb is mint most.

Pár évvel ezelőtt úgy hittem, hogy a megvilágosodást egy nap alatt meg lehet szerezni, akkor még az út elején jártam. (Mondhatni :D) Azóta sok idő telt el és kezdem úgy érezni vannak, olyan kérdések, melyekre csak az idő adhat választ. Ez egy ilyen kérdés. Ahogy telnek a napok és gyűlnek a tapasztalatok sokszor látom, hogyan lett volna jobb cselekedni, ugyanakkor felmerül bennem a kérdése, ha másként cselekszem, akkor hová lesz az, amit tapasztaltam a tett által. Tapasztalatot leginkább csak tett által szerezhetünk, ugyanakkor tett nélkül mennyivel nyugodtabb és kényelmesebb az életünk. Itt választás elé érkezünk, hogy cselekszünk e vagy pedig várjuk azt a bizonyos sült galambot? Ezt a kérdés kört, azt hiszem jobb ha hagyom és a szívemre és arra a bizonyos belső hangra hallgatok miközben a tett végrehajtásán vagy nem végrehajtásán elmélkedem.

Az idő ugyan télies és ilyenkor a sötétség kicsit elkedvteleníthet bennünket, de sosem szabad felednünk, hogy a nap egyszer előbújik a felhők mögül és magával hozza a Tavaszt annak minden varázsával együtt. Addig is kitartást :)

Szép Estét :)
M.

Idézet

"A boldogság és a boldogtalanság gyorsan váltja egymást, de egyiknek sem szabad behódolnunk.
Nem érdemes evilági dolgok felett búsulnunk, de örvendeznünk sem szabad túlságosan, ha valami jó ér bennünket. Bármi történjék, fegyelmezetten, kötelességtudóan kell cselekednünk - egyedül ez vezet az örök boldogsághoz."

                                                                                                /Ramayana - Krishna Dharma/

Belső hang

Sziasztok!

"Rossz napom van ma!"
Sokszor hallhatjuk ezt a kijelentést ismerőseinktől, vagy akár saját magunktól is.
Igen, sokszor előfordul, hogy a dolgok nem úgy alakulnak ahogyan szeretnénk. Sokszor előfordul, hogy jön egy váratlan fordulat és minden a feje tetejére áll. Ezzel én magam is így vagyok néha. Ilyenkor szeretek az önsajnálat bugyraiban elveszni és egy tábla csokit elmajszolva ostoba sorozatokat nézni. De magamban belül tudom, hogy nem ez a helyes döntés. Így miután egy-két napot az önsajnálatra szántam felemelem a fejem, megmosakszom (a rosszat lemosva magamról) és próbálok valamiféle kiutat keresni. Ha másképpen nem, akkor úgy hogy elfogadom azt, ami történt és imádkozom, hogy a jó ügy érdekében történt.

Az első lépés megtétele a nehéz, az hogy felfigyeljünk arra a kis hangra a fejünkben és kövessük a tanácsait. Akármit is tanácsol, arra mi sajnos reagálunk és habár nem tetszik nekünk, amit mond, de jobban járunk, ha követjük a tanácsát reakciók helyett. Sokszor napokra előre gondolkodik helyettünk, máskor pedig egy pillanat múlva következik be az, amire figyelmeztet. Tudom, nehéznek tűnik odafigyelni rá, de nekünk nőknek meg van az a szerencsénk, hogy jobban halljuk. Csak annyit kell tennünk, hogy azt tesszük, amit mond, egy picit elengedni a gyeplőt és engedni a hangnak, mert az csak jót akar nekünk, csak olyat, ami hasznunkra van, ha rögtön nem is látjuk az sem baj. Csak bíznunk kell.

Tapasztalatomból adódik, hogy tudom érdemes rá figyelni. Sokszor előfordult, hogy nem figyeltem rá és bizony kárát leltem. Ugyanakkor én is szeretek a saját fejem után menni és nem szeretek mások tanácsaira figyelni, ám hogy meddig tehetem ezt meg, nem tudom. Ezért van az, hogy próbálok arra figyelni, hogy ne csak nekem legyen jó, hanem másoknak is. Persze ez nem válhat kárunkra, és nem szabad a számunkra ártalmas dolgokat előtérbe helyezni, mondván, hogy nekem ez így jó, nem szabad másokat sem magunk elé helyezni, persze figyelnünk kell másokra, de nem szabd elfelejteni:
Az Én életemben Én vagyok a Főszereplő
ez egy fontos mondat, amire jobban kellene figyelnünk :)

Nos azt hiszem ezzel be is fejezem.
Ha gond van először tisztázzuk, mitől keletkezhetett, azután egy kis önsajnálat után (aki tudja kihagyhatja :D) keressünk rá megoldást. Mi vagyunk életünk kovácsai, mi tehetünk azért hogy mit gondoljunk. Az a virág, amit nem öntöznek kiszárad, de az amit gondoznak, csodálatos virágot hozhat :)

Szép Napot :)
M.

Idézet

"Amikor az élet váratlan és érthetetlen eseményeket hoz számunkra, azt a
Gondviselés akaratának kell tekintenünk. Ki szállhatna szembe vele? Öröm és
bánat, nyereség és veszteség, születés és halál: mind-mind a sors akaratából
váltogatják egymást szüntelenül utunkon. Senki sem kerülheti el a sorsát. Van úgy,
hogy a legalaposabban kigondolt tervünk is érthetetlen módon meghiúsul. Mi másra
gondolhatnánk ilyenkor, mint hogy a Gondviselés akarta így? Ne bánkódj amiatt,
ami elkerülhetetlen! A sors láthatatlan szálai fonódnak így össze."

                                                                                              /Ramayana - Krishna Dharma/