2013. február 24., vasárnap
Mese
Egyszer régen volt egy királyfi, akiből király lett. Ennek a királyfinak volt három felesége, miután királlyá lett választania kellett közülük egyet, aki az első felesége lesz. Mint az egy jó királyhoz illik, először a tanácsadóit kérdezte meg, ám azokat érdekek hajtották, hisz mindhárom feleség különböző házakból került ki. A királyfi tanácstalan volt, kit kellene első feleségéül választania. Ám volt egy szívéhez kedves tanácsosa, tanára, ki gyermekkora óta ismerte őt. A tanácsos azt tanácsolta válasza azt, aki az arany hajkefét viszi elébe. A király értetlenkedett hiszen mindhárom felesége dúskált a földi javakban,s mindháromnak volt arany hajkeféje, ám a tanácsos biztosította, hogy a feleségek érteni fogják. Így hát a király elmondta szeretett feleségeinek, hogy aki az arany hajkefét viszi elébe az lesz az első felesége. A feleségek tudták miről van szó és elkezdték átkutatni a palotát az arany hajkefe után. A legtisztább szívű feleség találta meg végül a kefét egy olyan helyen, mely mindig is szem előtt volt. Mikor megtalálta a másik két feleség is odasereglett, egyikük kezében a királynak kedves fűszerek, még a másik kezében egy aranydoboz volt. A két feleség rávetett magát a tiszta szívű feleségre és elkezdtek a kefe után kapkodni. A civakodás végén a tiszta szívű feleség kezében voltak a fűszerek, még a másik két feleség közül az egyik az aranydobozt a másik a hajkefét birtokolta. - Enyém a hajkefe, én leszek az első feleség - gúnyolódott az asszony, erre feldühödött a tiszta szívű feleség és azt válaszolta neki - Az lehet, hogy a kefe nálad van, de a fűszerek pedig nálam, és amíg át nem adod a kefét, addig bizony a király egy szemet sem kap kedves fűszereiből - a tolvaj feleség tudta, hogy akkor a király rá lenne mérges, hiszen ő akart előállni azzal a tervel, hogy a fűszereket adja oda csaléteknek, az arany hajkefét pedig elfelejthették volna, ám így hogy van arany hajkefe és a fűszerek nem nála vannak tudta vesztésre áll, hiszen akkor el kellene magyaráznia férjének, milyen mohó volt. Lemondva átadta a hajkefét a tiszta szívű feleségnek, majd duzzogva a másik feleség kíséretében a szobájába vonult. A tiszta szívű feleség a király színe elé járult, majd felmutatta neki az arany hajkefét, mely egykoron a király édesanyjáé volt. A hajdani királyné ezt a fésűt az első feleségnek szánta, a király már értette tanácsosa melyik hajkeféről is beszélt. Szíve megnyugodott, hiszen édesanyja is azt mondogatta, aki az arany hajkefét birtokolja tiszta szívű és népe felé mindig kegyes királyné lesz. A király megnyugodott és másnap megtartották az első feleséggé választás ceremóniáját.
Szép Estét :)
M.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése