Régebben nem tudtam ki vagyok, mit keresek itt, mi a dolgom. Nem találtam kiutat az emberi élet útvesztőiből, nem értettem semmit.
Sokáig bolyongtam míg sikerült találkoznom valakivel, aki megmutatta, hogy a hétköznapi valóságon kívül léteznek más dolgok, létezik a meditáció. A meditáció segített egy picit abban, hogy tovább lássak azon a fogalmon, amit mi valóságnak hívunk.
Mindenkinek mást jelenthet, nekem is van egy jelentése. Nekem az utat jelenti valamilyen szinten, hiszen ha akkor régebben az egyik legjobb barátnőm nem mutatja meg, hogy létezik meditáció lehet a következő lépést nem tettem volna meg.
Sokan azt mondják még nem járják az utat, de szerintem születésünk pillanatától kezdve az úton vagyunk azt járjuk, építjük. Haladunk valamerre, melyet mi nem tekintünk útnak, hiszen még nem látjuk a végét, nem látjuk a szövevényes szálakat melyek összekötnek a valósággal, melyek vezetnek minket előre, akár véletlenek, akár olyan események által, melyek kellemetlenek, vagy kellemesek.
Nekem az út maga a felismerés, hogy több vagyok mint ami látszik, több vagyok annál a lánynál, akit az ember elsőnek meglát, több vagyok egy testnél és több vagyok ingadozó érzelmeimnél. Nehezen találtam a helyem, nem értetem az embereket, minek hazudni, ha az igazság könnyebb, minek másnak mutatni magam, ha őszinte is lehetek magamról. De mára tudom, hogy odakint majdnem mindenki játszik, mert nem tudja elfogadni ki rejlik a testben, amit visel.
Nehéz elfogadnunk létünk kisebb-nagyobb rejtelmeit, akár a születést, akár a halált. Még én is nehezen birkózom meg a halál fogalmával, habár tudom, hogy odaát egy másik világ vár, de a félelem, melyet elültettek, bennem lakozik. Néha magától attól a ténytől, hogy meghalok, néha attól, hogy akik itt maradnak, hogyan fogják viselni elvesztésemet. Sokan még nem látják az utat a halál után és így elvesztésnek élik meg a test halálát. De nem szabd leragadnunk fizikai testünknél, egy lélek is rejtőzik ebben a testben, melyre oda kell figyelnünk.
A lélek, melyet sokszor összetévesztünk az érzelmekkel, miközben lelkünk életről-életre a test és az érzelmek által tapasztal. A test és az érzelmek által megélt élet tapasztalása lelkünk fejlődésében játszik fontos szerepet. Nekem segített az, mikor előző életeimből sikerült néhány emléket megtapasztalnom, ám beleestem abba a hibába melybe sokan mások.
Sokáig nem tudtam elengedni azt, aki előző életemben voltam, sokáig nem ment, hogy az legyek akinek most lennem kell. Nem tudtam kinek kell most lennem, de azt tudtam, hogy nem lehetek az aki előző életemben voltam, hiszen az a személy már nem létezik, meghalt. Fájt, hogy ebben az életemben viszonylag egyszerű vagyok hozzá képest. Több akartam lenni, több az egyszerűnél, több az átlagosnál.
Aztán egyszer csak elmaradt a vágyakozás és megértettem, hogy az akkor leélt életet nem hozhatom vissza, nem élhetem újra. A világ is sokat változott és a lelkem is tanult azóta, az aki akkor voltam már nem létezik. Sem fizikailag, sem lelkileg.
Sokszor kell elengednünk, ám ez az elengedés is egy újabb lépcsőfok, hogy tovább lépjünk. Ha sikerül játéknak felfognunk, akkor egyszerűen megélhetjük, ha viszont mélyen beleéljük magunkat abba, amit elveszítettünk, sokáig tarthat a valóság megtalálása.
Odaát mindig egy csodás világ vár, olyan mint idelent, ez a csoda attól függ, hogy mi meg akarjuk e látni.
Szép Estét :)
M.
