Látomás

Sötét felhők gyülekeztek az égen, azonban néhány napsugár utat tört magának a sötét felhőkön át. Először messziről szemléltem a látványt, aztán hirtelen egy ilyen fényoszlopban találtam magam. Fényes, lágy energia vette körbe azt a testnek nem nevezhető valamit, amiként érzékeltem Önmagam. A szívem tájékát is elérte ez a fényes, lágy energia és feltöltötte szeretettel.

Lassan emelkedni kezdtem az ég felé. Egyre magasabbra és magasabbra jutottam. A testem könnyű volt, pilleként szárnyaltam felfelé, mintha a fény húzott volna.

A táj távolodott tőlem, először még sikerült kivennem az alakzatokat, erdőket, házakat, falvakat, később már csak a színek tengere vett körbe. A fejemet felemeltem és elkezdtem előre, felfelé tekinteni. A sötét égbolt lassan sötétkék színűvé változott és először halványan, majd egyre erősebben a csillagok fénye is kivehetővé vált, szárnyaltam egyre felfelé.

Az emelkedésem egyszerre abbamaradt. A fényoszlop még mindig körülvett és vele együtt a fényes, lágy energia is.

„Tekints le.” – szólt egy hang.

Fejemet ismét lefelé fordítottam. Alattam a Föld bontakozott ki, a teljes bolygót láttam. Csodálatos volt, ahogyan a belső barnás, zöldes és kékes színeket kívülről egy halványabb kékes burok vette körbe. Csak szemléltem és éreztem a szívem lüktetését, elvesztem a Föld látványában.

Szívem hirtelen egy nagyot dobbant és mintha a Föld „szíve” is vele dobbant volna egyet. Borzongás futott rajtam végig.

A testem is megrázkódott és a szemem kinyílt, az iménti „látomás” szertefoszlott, azonban a szívem tájékét még mindig átjárta az a meleg, fényes energia, arcomon mosoly jelent meg.

Most már készen állok a mai napra!

:)

Szép Napot Mindenkinek!

Gondolat

Sok, néha túl sok mindaz, ami körülvesz engem. A sok ember, a sok gondolat, érzelem és érzés. Néha szeretnék egyszerű ember lenni én is, hátha akkor nem érezném mindazt, ami körülvesz. Néha szeretnék semmivé válni és visszatérni a semmibe-végtelenbe ahonnan egyszer jöttem. Néha, csak láthatatlanná szeretnék válni és kukkolni mindent és mindenkit.

Sajnos, úgy tűnik egyik sem lehetséges a számomra. Itt vagyok mint egy szivacs, ami mindent magába szív abból, ami körülveszi és minden napon keresem azt, aki valójában vagyok, ami valójában vagyok.

Fárasztó!

Nem tudok leállni és nem tudom, hogyan lehetne. A szívem belsejéből jönnek elő furcsa energiák, amik érzetekkel járnak.

Eltűnni a semmibe-végtelenbe.

Talán ez a célom és egyszer elérem, addig, pedig mint a rabmadarak fogágban érzem magam ebben az őrült világban, ahol a fentből lent lett, a lentből pedig fent. Nincsen vallás, hit, vagy bármi, ami könyörülne ezen a világon és lakóin. Mintha a végtelen sötétégbe tartanánk, semmibe veszik az érték és értékké válik a semmi.

Egyszer pusztítani akarok, másszor keblemre ölelni a fájdalmas világ lakóit. Könyörtelen és könyörület teljes. Vajon melyik vagy én? Mindkettő, vagy egyik sem?

Talán lehet könyörülni és könyörtelenül lecsapni?

Talán a jövő megoldja ezeket a problémákat, s helyette újakat tár elénk.